Hírek
2024. ápr. 9.
Admin
József Attila napok
József Attila napok Április 10-12
Iskolánkban április 10-12-ig kerültek megrendezésre a József Attila napok. A rendezvénysorozat garantálta, hogy mindenki megtalálja a számára érdekes és tanulságos programot. Az események során a tanulók megismerkedhettek József Attila életével, munkáságával, ami különösen fontos, hiszen iskolánk az ő nevét viseli A programsorozat részeként illusztrációs versenyt szerveztünk József Attila Altató című versét kellett lerajzolniuk a tanulóknak. A diákok tudásának bővítésére kvíz versenyt rendeztünk. A mozgást kedvelői kerékpáros túrán vettek részt.
Az eseménysorozat részeként megemlékeztünk a Felvidékről kitelepítettekről. A megemlékezést és tiszteletadást különleges eseménysorral ötvöztük és a diákok aktív részvételével szerveztük meg. Fontos számunkra, hogy a diákok ne csak a történelemkönyvekből ismerjék meg az ilyen súlyos történelmi eseményeket, hanem élményszerűen, aktívan is feldolgozzák azokat.
Erre a programra április 12-én került sor, amikor iskolánkban nem volt tanítás. Ezen napon a versenyző szellem került előtérbe. Sportos kihívások és szellemi próbatételek várták a diákokat, ötvözve a múlt szellemét és a modern kihívásokat.
A versenyek három témakörben zajlottak.
- Sport: A tanulók sportos, ügyességi feladatokban méretettek meg, többek között kapura rúgás, kosárra dobás, pingpongozás, dekázás, ugrálókötelezés stb.
- Költészet: József Attilához és költészetéhez kapcsolódó feladatok, így versidézet folytatása, puzzle kirakása, kvízkérdésekre való válaszolás.
- Történelmi feladatok: A felvidéki kitelepítéshez kapcsolódó különböző típusú feladatok megoldása. A feladatok során a diákok mélyebben megismerkedhettek a Felvidékről kitelepítettek sorsával. Szöveget dolgoztak fel, a hozzá tartozó kérdésekre válaszolva, képek alapján esszét írtak, megkeresték és bejelölték azokat a településeket, melyek érintve voltak a kitelepítésben, puzzle-t raktak ki, az eseményhez kapcsolódó szavakat kerestek egy szókeresőben.
A feladatok lehetőséget biztosítottak a tanulóknak, hogy játékos formában fejlesszék tudásukat, átismételjék a korábbi ismereteiket, de jól fejlesztette problémamegoldó képességüket is. A csapatmunka elősegítette, hogy jobban megismerjék egymást, tudjanak együtt dolgozni, egymáshoz alkalmazkodni.
A verseny lezárását követően az eredményhirdetéskor minden résztvevő csapatot oklevéllel és értékes ajándékcsomaggal jutalmaztunk, ami szimbolikusan is hozzájárult ahhoz, hogy a diákok értékeljék az együtt töltött időt, a megszerzett tudást. A nap zárásaként közös étkezés következett, ahol az előre elkészített szendvicseket jóízűen fogyasztotta el mindenki. A pozitív visszajelzések és a jó hangulat bizonyítéka annak, hogy a diákok értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.
Hiszünk abban, hogy az ilyen jellegű programok fontosak az iskolai közösségi életben, elősegítik a történelmi tudatosságot, a kulturális örökség megőrzését és a magyarságtudat fejlesztését.
Gulyásné Lovász Mária
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Rendkívüli felvételi eljárás
Felhívjuk a Tisztelt Szülők és Felvételizők figyelmét, hogy iskolánk rendkívüli felvételi eljárást hirdet
2024. máj. 2.
Admin
Felvételt nyert tanulók
A felvételt nyert tanulók listáját az alábbi linkre kattintva tekintheti meg
2024. ápr. 29.
Admin